Holokauszt és Társadalmi Konfliktusok Program

Az újasszír birodalom

Az ókorban a mai Irak, Irán, Szíria és Törökország területe felemelkedő és elbukó birodalmak, uralkodó és nyomtalanul eltűnő népek forgószínpada volt. A Kr. e. 10 század vége és 7. század utolsó évtizede között állt fenn az Újasszír Birodalom. A Tigris és a Zabu folyók közti törzsterületére (ma Irak) támaszkodva Asszíria ezt megelőzően többször is regionális tényezővé vált, de a közel-kelet történelmét igazán ebben az időszakban határozta meg.

A rablóállam

III. Tukulti-apal-Esarra

Az Asszír Birodalom legnagyobb kiterjedésekor (a Kr. e. 8. század első fele) a Nílustól majdnem a Van-tóig (ma Törökország), a Perzsa-öböltől az Égei-tengerig ért. Igazi rablóállam volt, gazdaságának alapját a zsákmány képezte. Központi területein két exportálható, cserélhető áru létezett: az ólom és a gyapjú. Az ólmot már a Kr. e. 18. század óta nem igazán tudta értékesíteni, hiszen fő cserepartnerei, a kis-ázsiai városok ekkor fedezték fel a hozzájuk lényegesen közelebb eső ólomlelőhelyeket. A gyapjú is az asszírok nyakán maradt. Az 1. évezred elejétől ugyanis a bíborral festett kelmék jöttek divatba a térségben, ezt az anyagot pedig Föníciában (a mai Libanon) kagylókból nyerték ki. Szerves anyag lévén a festék nem volt szállítható, mert megromlott volna, így a kelméket helyben kellett festeni, azaz a gyapjúfestő ipar föníciai monopólium lett. Asszíria tehát arra építette a gazdaságát, amire tudta: erős hadseregére. A folytonos háborúk célja nem elsősorban a területfoglalás, hanem a zsákmányszerzés volt. A hadjáratok állandósultak: III. Sulmánu-asarídu (Kr. e. 858-824) például harmincöt évet uralkodott, ebből csupán négyet töltött békében.

Asszíria munkaerőt is úgy szerzett, mint más javakat: fegyverrel. A meghódított és feldúlt területek életben maradt lakosságát deportálták a munkaerőhiánnyal küszködő vidékekre. Ez a jelenség III. Sulmánu-asarídu idején vált általánossá. Bár az asszír katona-eszmény az ellenséget kíméletlenül legyilkoló harcos volt, a tömegmészárlások ekkortól ritkultak, hiszen az asszírok nem akarták saját munkaerő-utánpótlásukat megsemmisíteni. Szín-ahhé-eriba király (Kr. e. 704-681) büszkén jelentette ki győzelmi feliratában, hogy „Hirimme város népét a megátalkodott ellenséget, fegyverekkel levágván, egyetlen egy se maradt meg. Holttestüket oszlopokra akasztván, a várost körülvettem velük.” Tipikusnak mégis inkább az tekinthető, amit az asszír király Amquarruna városával tett: „a vezetőket, az előkelőket, akik bűnt okoztak, megölvén, holttestüket a város körül oszlopokra aggattam. A város fiait, a bűn és vétek elkövetőit, a zsákmányba számláltattam.” A stratégia tehát a vezető réteg megsemmisítése, példastatuálás és a köznép elhurcolása volt.

A legkiterjedtebb áttelepítéseket a reformer király, III. Tukulti-apal-Esarra (Kr. e. 745-727) hajtotta végre. Nem egyszerűen munkaerőt zsákmányolt százezrek elhurcolásával, hanem átfogó lakosságcserékkel igyekezett egyrészt megtörni az alávetett népek ellenállást, másrészt folyamatosan fenntartani a birodalom mezőgazdaságának működőképességét. Észak-Mezopotámiába összesen mintegy 300 ezer embert deportáltatott.

Izrael elpusztítása

II. Sarrukín (jobbra, pálcával)

Salamon király (kb. Kr. e. 970-931) halála után az ókori zsidó állam kettészakadt: északon Izrael jött létre (fővárosa Somron volt), délen pedig Júda királysága szerveződött meg, Jeruzsálem központtal. A 12 ősi zsidó törzsből tíz az északi területen élt. Izrael egy részét már III. Tukulti-apal-Esarra elfoglalta, de a halálos csapást II. Sarrukín (Kr. 721-705) mérte az országra. A városokat elpusztította, a lakosság nagy részét elhurcoltatta és birodalma más részeiről idegen népeket telepített ide. A tíz északi zsidó törzs eltűnt a történelemből. Bár a monoteista (egyistenhívő) zsidó vallás északon nem volt olyan erős, mint Júdában, az izraeliek mégis sajátos, a környező népekétől elütő kultúrával, hitvilággal, nyelvvel rendelkeztek. Ennek ellenére nem tudtak ellenállni az asszimilációs nyomásnak: Asszíria mélyén felszívta őket a környező lakosság.

Az asszír zsákmányszerző had- és külpolitika heterogén jelenségcsoport. Az egyes városok lakóinak meggyilkolása az etnikai tömeggyilkosság kategóriájába illeszkedik, hiszen a népesség időben és térben korlátozott, teljes vagy releváns mértékű elpusztításáról van szó. Ugyanakkor egy-egy város gyakran önálló politikai entitásként („államként”) működött, azaz a település lerombolása, politikai potenciáljának teljes megszűntetése politicídiumnak is tekinthető. A túlélők tömeges áttelepítése, deportálása etnikai tisztogatásként definiálható. Végül az elhurcoltak beolvadása, asszimilációja az etnocídium fogalmával írható le, hiszen az etnikai identitáshoz, önazonossághoz kapcsolódó kulturális elemek felszámolását, megszűntetését eredményezte.

Könyv- és linkajánló

John Bright: Izráel története. Budapest, 1986, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya.

Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomathia. Budapest, 2003, Osiris.

Kalla Gábor: Mezopotámiai uralkodók. Budapest, 1993, Kossuth.

Komoróczy Géza: Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódoltságig.