Németországi romák a nácik hatalomra kerülése előtt Az 1933-ban hatalomra kerülő nácik még a német császárságtól (1871-1918) és az annak bukása után létrejött Weimari Köztársaságtól örökölték a „cigánykérdést”. Német tudósok (például Alfred Dillmann) már a 20. század elején sürgették „a társadalomra veszélyes cigányok” elleni fokozott állami fellépést és a vegyesházasságok betiltását. Hans F. Günther professzor egyenesen azzal vádolta a cigányokat, hogy ők „fertőzték meg” az európai népeket „idegen vérrel”. 1926-ban Bajorországban megszületett „a cigányok, csavargók és munkakerülők” elleni törvény, majd egy másik német tartományban, Poroszországban „bűnöző életmódúaknak” minősítették a romákat. A példák nyomán a német hatóságok sok helyen adminisztratív szigorításokat vezettek be: megnehezítették a vándorkereskedelmi engedélyek kiadását, ha a roma gyermekek nem tudtak németül, akkor szellemi fogyatékosként intézetekbe kerültek, az állandó munkahellyel nem rendelkező felnőtteket „munkára nevelő táborokba”, dologházakba zárták. A német cigánypolitika lényege 1933-ra adott volt: a romákat a hatóságok alsóbbrendű, bűnözésre hajlamos, a társadalomra veszélyes elemekként kezelték. A náci üldözés kezdetei 1933 után Hitler tulajdonképpen tehát csak azt valósította meg, amit a radikálisok már régóta követeltek. Bár tervezték, végül nem készült önálló cigánytörvény. A romák valószínűleg túl kevesen, mintegy 28 ezren voltak az akkori Németországban. Így főleg a zsidóellenes jogszabályok biztosították a jogalapot a cigányok üldözéséhez. Az öröklött betegségekben szenvedők utódnemzését betiltó új törvény alapján sok cigányt kényszerrel sterilizáltak, másokat „a közbiztonság veszélyeztetése” címén tartóztatták le. A hontalan romákat kiutasították, az 1935-ös nürnbergi fajtörvények alapján a cigányokat is eltiltották a vegyesházasságoktól. A cigánykérdés közbiztonsági ügyként a Heinrich Himmler SS-vezér (Reichsführer-SS) alá tartozó rendőri szervek hatáskörébe került. Az 1936-os berlini olimpia előtt „bűnmegelőzés” ürügyén megkezdődött a romák tömeges letartóztatása. Az első ún. „cigánytábort” a berlini külvárosban, Marzahnban állították fel. A szögesdróttal körülvett lágert kutyás rendőrök őrizték. A körülmények nyomorúságosak voltak: az internált vándorcigányok ezreire két WC és három kút jutott. A nácik hamarosan tucatnyi ilyen tábort állítottak fel (Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg stb.). Itt a szabályok hasonlóak voltak, romák látogatót nem fogadhattak, szociális járandóságaikat megszüntették. 1938-ban az üldözés felerősödött: január és május között több mint 2 ezer roma került koncentrációs táborokba (Dachau, Buchenwald, Sachsenhausen), az év végén pedig Himmler elrendelte a 6 éven felüli roma lakosság összeírását. Miután a nácik 1938 tavaszán bevonultak Ausztriába és az országot egyesítették a Harmadik Birodalommal (Anschluss), megkezdődött a 11 ezer osztrák cigány üldözése is: a gyermekeket kitiltották az iskolákból, a családokat táborokba zárták. Az egyik legnagyobb a magyar határ mellett, a burgenlandi Lackenbachban volt. A háború kitöréséig több ezer német és osztrák romát hurcoltak koncentrációs táborokba. Ausztriában minden negyedik cigányt (3 ezer fő) letartóztatták. A náci fajtudomány és a romák  Dr. Ritter "tudományos" kísérlete  A második világháború 1939-es kitörése után folytatódott a korábbi gyakorlat: a cigányok jövőjét leginkább a nácik zsidópolitikája határozta meg. Ennek megfelelően 1941-ig a kiűzés, ezután pedig a megsemmisítés volt a fő irányelv. Bár a két áldozati csoport sorsa sok tekintetben hasonló volt, lényeges különbség, hogy a zsidókkal ellentétben a nácik soha sem törekedtek valamennyi roma kiirtására. Míg korra, nemre, vallásra és állampolgárságra való tekintet nélkül minden zsidónak minősített embert halálra ítéltek, addig az Európa nagy részét elfoglaló nácik jelentős roma csoportokat egyáltalán nem üldöztek. A fajtudósok véleménye alapján a nácik elsősorban a vándorcigányok és a „keverékek” likvidálására törekedtek.
Cigányüldözés Európában  A lodzi cigánytábor
 Romák egy koncentrációs táborban Nyugat-Európában a kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek párszáz belga, holland és olasz vándorcigányt hurcoltak keletre. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült a deportálás alól.  Horvát usztasák cigányokat és zsidókat hajtanak a jasenovaci lágerbe Romák Magyarországon  Endre László Az 1920-1930-as években Magyarországon is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól az évente kétszer előírt országos „cigányrazzia” keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták, vagy szigorított dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyhez jutást, 1938-ban utasították a rendőri hatóságokat, hogy a cigányok gyanús elemek, ezért rájuk külön figyeljenek. Radikális javaslatokból Magyarországon sem volt hiány. A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a harmincas években még gödöllői főszolgabíróként azt követelte, hogy a „bűnöző oláhcigányokat” zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. A német „cigánykutatásokra” és a nürnbergi fajtörvényre hivatkozva javasolta a vegyesházasságok betiltását. Ravasz László református püspök 1942. februári prédikációjában így fogalmazott: „Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs.” Egy kollégája a német példára hivatkozva minden „élősdi” cigánycsaládot munkatáborba akart záratni. Dr. Vassányi István szolgabíró azt javasolta, hogy a romákat „hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék”. Egy főszolgabíró 1939 elején javasolta főnökeinek, hogy minden cigányt családostól zárjanak internálótáborba. Jelentésében a külföldi példákra hivatkozott: „…a modern külföldi államok az ilyen és ehhez hasonló élősdi nemzetfajokat lassú kipusztulásra ítélték és addig is, míg ezt közelebbről meg tudták oldani, a munkatáborba való gyűjtést és ott való dolgoztatásukat kötelezőnek mondották ki.” Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke a harmincas években a helyszínen tanulmányozta Dr. Ritter adatbázisát. A harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a vérkeveredés a cigányokat „ezt az alacsonyabbrendű fajt is tönkreteszi”. A faji radikalizálódás az 1938-1941 között visszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat is sújtotta, sőt az első deportálási elképzelések is itt öltöttek alakot. 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel, míg Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer „rendezetlen állampolgárságú” zsidó mellett cigányokat is deportáltatott Galíciába , ahol valószínűleg kivégezte őket az SS.
Roma holokauszt Magyarországon A kétségkívül létező hasonlóságok mellett a magyar zsidók és cigányok sorsa jelentős mértékben eltért egymástól. A zsidókkal ellentétben a romákat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg Hitlerék többször követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a cigánykérdés napirendre sem került. A nácik cigánypolitikájának következetlenségét jól jellemzi, hogy az 1944-ben a „végső megoldást” Magyarországon levezénylő Eichmann egyáltalán nem foglalkozott a körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal.  A komáromi Csillagerőd Cigánytábor Auschwitz-Birkenauban Himmler 1942 decemberében elrendelte, hogy a cigányokat deportálják Auschwitz-Birkenauba. Az első roma csoport 1943. február végén érkezett meg. A következő másfél évben 15 országból összesen 23 ezer európai cigányt hurcoltak ide, közülük legfeljebb négyezren távoztak élve. Többségüket Németországból, Ausztriából hozták, de legalább 34-en (0,16%) magyar állampolgárok voltak. (Több száz burgenlandi cigány Trianonig magyar állampolgár volt, ezért van az áldozatok között sok magyar nevű roma: Horvát, Lakatos, Kolompár, Sárközi.) A Birkenau BIIe szektorában felállított cigányláger története jól jellemzi a nácik bizonytalan romapolitikáját. Bár a romákat elvileg azért hozták a lágerbe, hogy ott halálra dolgoztassák őket, valójában egy újabb családi tábort hoztak létre. A többi fogolytól eltérően a cigányokat nem szelektálták (azaz érkezéskor nem ölték meg a gyerekeket és a munkaképteleneket), a családok együtt maradhattak, dolgozniuk általában csak a saját táborrészük kiépítésénél kellett. A zsidókkal és lengyelekkel ellentétben a romák haját nem borotválták le, megtarthatták civil ruháikat, sőt elvileg a magukkal hozott tulajdonukat is visszakapták. A terhes nők szülhettek, a gyerekeknek játszóteret alakítottak ki.  Roma kisgyermek Auschwitzban (1943) Hamarosan járványok törtek ki és naponta több tucat holttestet vittek a krematóriumokba. Birkenauban 371 roma gyermek született. Valamennyien itt pusztultak. A cigánytábor főorvosa, Dr. Mengele több ezer tífuszos cigányt küldött gázkamrába. A „Halál Angyala” arcüszkösödésben szenvedő cigánygyerekeken kezdte meg álorvosi kísérleteit, majd az ikreken folytatta. KÉP-09-09 Himmler meglátogatta a cigánytábort és a szörnyű körülmények láttán utasította Hösst, hogy a romákat semmisítsék meg. 1944 tavaszán megkezdődött a munkaképesek átszállítása más lágerekbe. A cigánytábor felszámolását május 16-ára tűzték ki. Nem véletlenül: aznap érkeztek meg az első magyar zsidó transzportok, kellett a hely. Egy SS azonban informálta a cigányokat, és a romák késeket, botokat ragadva ellenálltak. A megdöbbent SS-ek visszavonultak, nem kockáztathattak meg egy felkelést a magyar akció első napján. A cigánytábor története 1944. augusztus 2-án ért véget, amikor egy szelekciót követően 1408 munkaképes cigányt más lágerekbe vittek. Éjszaka az SS körülvette a tábort, az ellenállást kutyáikkal és fegyvereikkel megtörték. A 2897 cigányt teherautókon hurcolták a krematóriumokhoz. A vetkőzőkben a szerencsétlenek így kiabáltak: „Német állampolgárok vagyunk! Nem csináltunk semmi rosszat! Élni akarunk!” A krematóriumban szolgáló zsidó Sonderkommando egy tagja szerint az SS-ek zavarban voltak, hiszen sokan jó kapcsolatban álltak a cigányokkal, akiket még Höss is kedvenc foglyainak nevezett. Mengele is ellenezte az akciót, végül mégis saját kocsiján vitte a bujkáló gyerekeket a krematóriumhoz. Hajnalban a cigányokat elgázosították, holttestüket az V. krematórium melletti gödrökben égették el. Éjjel Mengele magyar zsidó korboncnoka, Dr. Nyiszli Miklós hét pár cigányiker hulláját boncolta fel. A náci doktor szívbe adott injekciókkal ölte meg őket. Előítéletek rabságában  Chaim Rumkowski Sok zsidó lenézte a cigányokat. Amikor 1941-ben 5 ezer osztrák cigány érkezett a lodzi gettóba, annak vezetője, Chaim Rumkowski elmondta a németeknek, hogy a zsidók nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. „Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak.” Kérésére a nácik a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat. Egy visszavonuló munkaszolgálatos század 48 zsidó tagját egy Nyári nevű cigány honvéd azzal óvta meg, hogy a nyilasok előtt szerbnek hazudta őket. A zsidókat érezhetően meglepte, hogy megmentőjük csak „egy közönséges cigány volt”. Előfordult, hogy 1944 tavaszán a magyar zsidók és romák az ellenkező oldalra kerültek. A kistécsői gettó lakóit építkezésen dolgoztatták, cigány munkafelügyelőik ok nélkül verték őket. A nagyszöllősi gettóba a helyi lakossággal együtt a romák is bejártak fosztogatni. 1944 szeptemberében egy zsidó munkaszolgálatos század tagjait a cigány keretlegények folyamatos verések közepette dolgoztatták. A birkenaui cigánytábor egyik magyar zsidó túlélője számára természetes volt, hogy minden ottani cigány bűnöző. Egy sorstársa gúnyosan jegyezte meg, hogy a létszámellenőrzések azért tartottak órákig, mert a cigányok még számolni se tudtak. Paradox módon a német állampolgárságú, „árja” romák a fajelmélet hatására sokszor alacsonyabb rendűnek tekintették a zsidókat, sértegették, megalázták őket. Mauthausenben még a cigány nők is zsidóztak. Több magyar zsidó észrevette, hogy a „cigányok elérhetetlen magasságban trónoltak a zsidó Häftlingek felett” és egyes romáknak „derogált, hogy a zsidókkal egy szintre kerültek”. Nem tévedtek. Szociológiai kutatások kimutatták, hogy a táborokban 17 kategóriába sorolt foglyok közül hatalmi potenciál tekintetében a romák álltak az utolsóelőtti helyen. Az utolsók a zsidók voltak. Ez a minimális különbség alulról nézve áthidalhatatlannak tűnt. Több tucat visszaemlékezés szerint a német roma kápók különösen brutálisan bántak a birkenaui cigánytáborba hurcolt magyar zsidókkal: botokkal ütötték őket, sokakat agyonvertek, ellopták élelmüket, erővel elvették a cipőjüket. Az atrocitásokat számos zsidó a kápók cigány származásával magyarázta. Tévedtek. A magyar zsidó nőket a szlovák zsidó „blokovák” hasonló intenzitással kínozták. Kápóként a verés a „munkájukhoz” tartozott, másrészt Auschwitzban a jóság a gyengeség jele volt, gyengék pedig nem sokáig maradhattak funkcionáriusok. A szlovák nők meg is mondták: gyűlölik magyar hitsorsosaikat, mert míg ők 1942 óta raboskodtak, azok két évvel tovább élhettek normális emberi életet, ehettek rendes ételt. A cigány kápók azért verték a zsidókat, mert kápók voltak, és nem akartak sok ezer roma társuk sorsára jutva éhen halni. Birkenauban a dolgok gyakran a fejük tetejére álltak: a háború előtt általában jóval tehetősebb magyar zsidók most irigyelték a cigányokat, akik hozzájuk képest „elegánsan öltöztek” és nem voltak kopaszra borotválva. A táborokban a szerencse azonban gyorsan fordult: néhány héttel később a magyar zsidók a barakkokban lapulva, remegve hallgatták, ahogy a nácik likvidálják a cigánytábort: „Szívszorongva figyeltük a nehéz teherautók zúgását…sűrűn fordultak a láger és a gázkamra között…Szívbe markolóak voltak a sikolyok, a segélykiáltások.” A kiürült cigánytábort ekkor a magyar zsidók foglalták el, akik végre betakarózhattak az elgázosított romák takaróival… A nácik kétségkívül alacsonyabb rendű fajnak tartották a cigányságot és meg akarták tőlük tisztítani Németországot, de annyira nem találták őket veszélyesnek, hogy a – zsidók mintájára – minden megszállt területről megpróbálják deportálni a romákat. A magyar kollaboránsok és nácik szintén elsősorban a zsidókra összpontosítottak. A roma és a zsidó holokausztot többek között a gyilkos szándék és gyakorlat jellege különbözteti meg: a zsidók elpusztításánál ez totális, míg a roma tragédia esetében nem. A népirtó törekvések természetesen mindkét esetben egyértelműek. Az európai cigányság tizedének-harmadának kiirtása ezért genocídiumként kategorizálható. Könyvajánló Yitzak Arad: Belzec, Sobibor, Treblinka. The Operation Reinhard Death Camps. Bloomington, 1999, Indiana University Press. Bernáth Gábor (szerk.): Porrajmos. Roma Holocaust túlélők emlékeznek. Budapest, 2000, Roma Sajtóközpont. Bársony János – Daróczi Ágnes: Pharrajimos. Romák sorsa a holocaust idején. Budapest, L’Harmattan. Karsai László: Cigánykérdés Magyarországon 1919-1944. Út a cigány Holocausthoz. Budapest, 1992, Cserépfalvi. Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet. A magyarországi romák holokauszttörténetéhez. Budapest, 2005, Pont. Jan Parcer (ed.): Memorial Book. The Gypsies at Auschwitz-Birkenau. München-London-New York-Paris, 1993, K. G. Saur. Purcsi Barna Gyula: A cigánykérdés „gyökeres és végleges megoldása”. Debrecen, 2004, Csokonai. Szita Szabolcs (szerk.): Tények, adatok a cigányok háborús üldöztetésének (1939-1945) tanintézeti feldolgozásához. Budapest, 2000, Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ |
