Főoldal
Oktatók
Kurzusok
Aktuális
Kiadványaink
Támogatók
Linkcentrum
Kapcsolat
 
 
 
 
www.hae.hu
www.bphm.hu
www.ppk.elte.hu
Rákosszentmihály

falu – Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye – VI. deportálási zóna

A rákosszentmihályi zsidó közösség

Bár már az 1840-es népszámlálás is kimutatott két izraelitát Rákosszentmihályon,

Image
A rákosszentmihályi zsinagóga
a zsidó hitközség csak 1900-ban jött létre, a neológ  gödöllői közösség fiókhitközségeként. A falu zsidóságnak létszáma 1930-ig folyamatosan emelkedett, majd lassan csökkeni kezdett. 1941-ben Rákosszentmihályon 787 izraelita vallású és 106 megkeresztelkedett zsidó élt. Az 1944. tavaszi adatok szerint a közösség 400 lelket számlált, a hitközség élén Nádler József kereskedő állt, az anyakönyvvezető rabbi posztját a gödöllői kerületi anyakönyvvezető rabbi, Eisenberger Géza töltötte be. A hitközségnek saját iskolája, nőegylete és temetkezési egyesülete (Chevra Kadisája) volt. Az 1944 előtti antiszemita jogszabályok a helyi zsidókat is sújtották. Neudorfer Pál helyi fakereskedőnek például bevonták az iparengedélyét és megfosztották megélhetésétől.

A régió zsidóságának gettósítása és deportálása

1944-ben Budapest közvetlen környéke (így a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Központi járásában lévő Rákosszentmihály is) az I. csendőrkerülethez tartozott. Az Adolf Eichmann SS-alezredes és Endre László belügyi államtitkár által kidolgozott deportálási terv ezt a régiót a VI. deportálási zónába osztotta. Ez azt jelentette, hogy a folyamat utolsó fázisában akartak sort keríteni a főváros és a peremtelepülések “zsidótlanítására”. A zóna nagyjából egybe esett Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye északi részével. A hatalmas közigazgatási egység két deportálási zónába is tartozott (észak: VI, dél: IV.), ám mivel a gettósítási folyamat irányítása vármegyei szinten történt, így egységes rendelet született az amúgy két, különböző zónába tartozó területre. A vármegye alispánja 1938-tól az ország egyik legaktívabb antiszemita közéleti szereplője, vitéz Endre László volt. Endre a Sztójay-kabinet felállítása után a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkári székébe ült át, az új alispán Sághy József lett, a főispáni posztot a kollaboráns kormányzat embere, Mérey László kapta. A gettósítást a gyakorlatban nem Sághy, hanem Géczy András vármegyei főjegyző irányította. Géczy május 12-én kelt, 27.409/1944 sz. rendelete adta ki az utasítást a vármegye zsidóságának gettósítására.

Az elővárosok zsidóinak összetömörítése május-június folyamán megtörtént. A kocentrálás és a deportálás részleteit a budapesti Vármegyeházán tartott, 1944. június 28-i értekezleten rögzítették. A deportálásról szóló rendeletet csak szóban ismertették a gettóparancsnokokkal. Június utolsó-július első napjaiban a terület zsidóságát két gyűjtőtáborba, Monorra és Budakalászra koncentrálták. A két téglagyárból július 6. és 8. között 24.128 zsidót szállítottak Auschwitzba. Az utolsó vonatok már azután indultak, hogy Horthy Miklós kormányzó július 6-7-én megtiltotta a deportálások folytatását.

A rákosszentmihályi zsidóság pusztulása

Rákosszentmihályon nem állítottak fel elkerített gettót, hanem május folyamán csillagos házakat jelöltek ki a helyi zsidók számára. Ide költöztették néhány környékbeli község, például Rákoshegy zsidó lakosságát is, de sashalmiak is kerültek Rákosszentmihályra. Neufeld Jozefint például Sashalomról hurcolták el: „csendőrök kíséretében gyalog vonultunk Rákosszentmihályra.  A csendőrök előzőleg megfosztottak összes értéktárgyainktól, pénzünket is elrabolták.” A Rákosszentmihályon tömörített zsidókat június 30-án átszállították a budakalászi gyűjtőtáborba. Büchler Erzsébet beszámolója szerint a kísérő csendőrök rendesen viselkedtek a zsidókkal, „hogy hova visznek, azt nem mondták, csak nagyon sajnáltak és az egyik azt mondta, hogyha tudna még az élete árán is megmentene.” 

A 36 éves textilüzlet-tulajdonos ekkor még nem tudta, hogy mindez mennyire nem jellemző a csendőrség általános magatartására. A budakalászi téglagyárban azonban kétségbeejtően hamar nyilvánvalóvá vált az egyenruhások hozzáállása. Az 50 főnyi, Almássy (vagy Almási) őrnagy vezette, részben Debrecenből ide vezényelt csendőralakulat és körülbelül 10 főnyi SS-legénység brutálisan bánt a fogvatartottakkal, gyilkosságok is előfordultak. A csendőrök itt is elsősorban értékek után kutatva kínozták, ütlegelték a zsidókat, akinek többsége fedél, élelem nélkül, a legelemibb tisztálkodási lehetőségektől is megfosztva töltött itt napokat. A peremtelepülésekről Budapestre vagy a fővárosból a környékbeli községekbe utazó keresztények ezrei a vasúti töltésekről saját szemükkel látták a téglagyárba zsúfolt zsidók nyomorúságát. Az ott történtek sok embert megráztak. Márai Sándor író szintén tanúja volt az eseményeknek. Július 4-én ezt írta naplójába: „Útközben a budakalászi téglagyár mellett megy el a vonat. Hétezer Pest környéki zsidó várja itt, a téglaszárító pajták között, hogy deportálják őket. A töltésen katonák állnak gépfegyverrel. Mindezt látni kell, elbeszélés nem ad képet a valóságról.” Budakalászról július 6. és 8. között indultak a deportáló vonatok Auschwitz-Birkenauba.

A rákosszentmihályi zsidók is osztoztak a többiek sorsában. Klein Anna és Klein Valéria a rámpán látták utoljára szüleiket. Az SS-orvos őket munkaképesnek nyilvánította és életben hagyta. Később egy fegyvergyárba kerültek, ahol rabszolgamunkát végeztek a náciknak. Büchler Erzsébet édesanyját is azonnal a gázkamrába küldték az auschwitzi rámpáról. Ő együtt maradt húgával. Később Bergen-Belsenbe hurcolták őket, ahol Erzsébet húga megbetegedett és meghalt.

Rákosszentmihályra mintegy 120 zsidó tért vissza.

Források

Randolph L. Braham: A népirtás politikája – a Holocaust Magyarországon. 1–2. köt. Budapest, 1997, Belvárosi.

Randolph L. Braham (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1-3 köt. Budapest, 2007, Park.  770-773. o.

Kepes József (szerk.): A zsidó népesség száma településenként (1840-1941). Budapest, 1993, Központi Statisztikai Hivatal. 

DEGOB-jegyzőkönyvek: